Mikor pedig reggel lõn, tanácsot tartának mind a fõpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy õt megöljék. 

  És megkötözvén õt, elvivék, és átadák õt Ponczius Pilátusnak a helytartónak. 

  Akkor látván Júdás, a ki õt elárulá, hogy elítélték õt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a fõpapoknak és a véneknek, 

  Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. 

  Õ pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. 

  A fõpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. 

  Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetõnek. 

  Ezért hívják ezt a mezõt vérmezejének mind e mai napig. 

  Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részérõl megbecsültek, 

  És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem. 

  Jézus pedig ott álla a helytartó elõtt; és kérdezé õt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. 

  És mikor vádolák õt a fõpapok és a vének, semmit sem felele. 

  Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened? 

  És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék. 

  Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának. 

  Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak. 

  Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak? 

  Mert jól tudja vala, hogy irigységbõl adák õt kézbe. 

  A mint pedig õ az ítélõszékben ül vala, külde õ hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban õ miatta. 

  A fõpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. 

  Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettõ közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást. 

  Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg! 

  A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg! 

  Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság elõtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétõl; ti lássátok! 

  És felelvén az egész nép, monda: Az õ vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. 

  Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék. 

  Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az õrházba, és oda gyûjték hozzá az egész csapatot. 

  És levetkeztetvén õt, bíbor palástot adának reá. 

  És tövisbõl fonott koronát tõnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva elõtte, csúfolják vala õt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya! 

  És mikor megköpdösék õt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. 

  És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az õ maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék õt. 

  Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az õ keresztjét. 

  És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek, 

  Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni. 

  Minek utána pedig megfeszíték õt, eloszták az õ ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. 

  És leülvén, ott õrzik vala õt. 

  És feje fölé illeszték az õ kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya. 

  Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felõl, és a másikat balkéz felõl. 

  Az arramenõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván. 

  És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl! 

  Hasonlóképen a fõpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: 

  Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki. 

  Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok. 

  A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére. 

  Hat órától kezdve pedig sötétség lõn mind az egész földön, kilencz óráig. 

  Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet? 

  Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez. 

  És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot võn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tûzvén, inni ád vala néki. 

  A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljõ-é Illés, hogy megszabadítsa õt? 

  Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. 

  És ímé a templom kárpítja fölétõl aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kõsziklák megrepedezének; 

  És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. 

  És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének. 

  A százados pedig és a kik õ vele õrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez! 

  Sok asszony vala pedig ott, a kik távolról szemlélõdnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; 

  Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja. 

  Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, a ki maga is tanítványa volt Jézusnak; 

  Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet. 

  És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, 

  És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne. 

  Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala. 

  Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyûlének a fõpapok és a farizeusok Pilátushoz, 

  Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok. 

  Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél. 

  Pilátus pedig monda nékik: Van õrségetek; menjetek, õríztessétek, a mint tudjátok. 

  Õk pedig elmenvén, a sírt õrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az õrséggel.